A Babits-Komarov Baráti Kör 2024. február 16-án pénteken tartotta immáron 13. alkalommal a hagyományos Szülők, Nevelők és Öregdiákok bálját, a Babits Bált!

A közel 300 vendéget gazdag és változatos program fogadta, melyet Balásy Szabolcs, az est művészeti vezetője állított össze. A rendezvény fénypontjai közé tartozott a Babits Kamarakórus, volt és jelenlegi tanulóink, valamint Kusnyér Anna szólóelőadása (Kersák Viktória, Sebestyén Virág, Rostás Dóra 12.E, Lukács Sándor Botond 10.A), valamint a kiemelt vendégfellépő, Rudán Joe, a pécsi származású, komarovos, életműdíjas zenész-énekes, aki a Rudán Joe Akusztikkal lépett színpadra, nagy örömünkre.
A bál házigazdái Porst Andrea tanárnő és Kurucz Balázs tanár úr voltak, míg zenészként közreműködtek tanárkollégáink Balásy Szabolcs, Kopeczky Péter, Révész György és Vezér András.
A kulináris élvezeteket svédasztalos finomságok és kiváló villányi borok biztosították.
Szeretnénk kifejezni köszönetünket minden tisztelt Szülőnek, Résztvevőnek és Támogatónak, akik ismét megmutatták, mennyire fontosak Önöknek a babitsos diákok! Hálásak vagyunk a nagy érdeklődésért, a jelentős részvételért és a kiemelkedő támogatásért! A támogatásokat, melyek a program színvonalát emelték, Tarnai Gábor kollégánk fogadta és az előre meghatározott célra, rendezvényaula kialakítására fordítjuk.
Hosszú Barbara, Onódi Emőke, Németh Erika és Vizler Zsófia kolléganőink szervezőmunkája elengedhetetlen volt a bál sikeréhez. Itt köszönjük meg segítő diákjaink munkáját is!
Iskolánk további köszönetét fejezi ki minden olyan vállalkozásnak és egyesületnek, akik hozzájárultak rendezvényünk sikeres lebonyolításához! Támogatásukkal és adományaikkal nagyban hozzájárultak a bál színvonalához.

A GALÉRIA KÉPEIHEZ KATTINTS IDE!

Fotó: Horváth Dominik 12. B

Hálás köszönet támogatóinknak!