A Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) egy iskolai kísérlet akcióval indítja el a 2011-es „Kémia Nemzetközi Éve” események magyarországi programsorozatát.




Az ENSZ egy 2008. december 30-i határozatában rögzítette, hogy a 2011-es év „International Year of Chemistry” (röviden IYC 2011), azaz a kémia nemzetközi éve lesz, amelynek jelmondata:
„Chemistry - our life, our future” / „Életünk és jövőnk, a kémia”

2011-ben lesz száz éve annak, hogy Maria Sklodowska Curie megkapta a kémiai Nobel-díjat.


Az év során egy olyan, az egész földkerekségre kiterjedő kísérletsorozatot terveznek, amelynek a központi témája a víz („Water, A Chemical Solution” címmel). A szervezők azt szeretnék, hogy minél több iskoláskorú diák vizsgálja meg a környezetében előforduló különféle eredetű vizek tulajdonságait. A végső cél az, hogy ez által a diákokban is tudatosuljon a kémia szerepe az emberiség egyik legfontosabb kincsének, a tiszta ivóvíznek az előállításában. Tágabb értelemben pedig mindez a kémia hasznát és az emberi civilizáció fenntartásában való nélkülözhetetlenségét is üzeni a fiatal generációk számára.


Ennek eszközéül a vízzel kapcsolatos látványos kémiai kísérletek bemutatását választottuk. Az eseményt az IYC hivatalos párizsi megnyitása előtti napra időzítjük.


2011. január 26-án iskolánk is részt vesz az indító rendezvényen. A nagyszünetben rádióműsorral indítunk, utána a szünetekben, a földszinti televízióban filmeket, előadásokat vetítünk. A kísérleteket a 7. és 8. órában végezzük a 103. teremben. A bemutatót a szakkörösök végzik, a 8. órában várjuk az előre feliratkozott érdeklődőket!


Kémia munkaközösség