A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola vezetőségének és tanárainak állásfoglalása

A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola vezetősége, tanárai egyértelműen elhatárolódnak az iskolai politizálástól.


Elfogadhatatlannak tartjuk az interneten iskolánkat hátrányosan érintő - 2013. február 7-én és azóta megjelent - írások tartalmát, valamint azok stílusát. Ezekben egy iskolánkért sokat tett pedagógus belső vizsgálatunk lefolytatása előtt súlyosan sértő és mindeddig bizonyítatlan állításokkal támad egy jó hírünkért szintén sokat tett kollégát.


A Babits Gimnázium és jogelődjeinek tanárai, dolgozói, diákjai több évtizedes hozzáértő és tisztességes munkával érték el, hogy intézményünk a város, a megye és az ország ismert és elismert középiskolája legyen. Egyetlen tanárnak, diáknak sincs joga ahhoz, hogy meggondolt vagy meggondolatlan kijelentéseivel, írásaival nyilvánosan megkérdőjelezze, bizonyíthatatlan állításaival kétségbe vonja ezt.

Eddig sem fordult, és ezután sem fordulhat elő, hogy iskolánkban bárkit - legyen az felnőtt vagy diák-, véleményének megfelelő formában történő kinyilvánítása, meggyőződése, vagy hite miatt hátrányos megkülönböztetés érjen. Az erre irányuló minden, akár komoly, akár humorosnak szánt próbálkozást is elítéljük, attól elhatárolódunk.
 

Iskolánk vezetősége, tanári kara, diáksága ezután is úgy folytatja munkáját, ahogy eddig is: a közösségért tenni akaró, a jogait és felelősségét is ismerő, az érettségire, a felvételire és a felnőtt létre jól felkészült fiatalokat nevelünk.


Meggyőződésünk, hogy mindezt pártpolitikától függetlenül lehet és kell megtenni.


Az iskola tantestülete ezzel az állásfoglalással a történteket a nyilvánosság számára lezártnak tekinti.