Welcome!

Az American Corner – Pécs örömmel köszönti az intézmény tanárait és diákjait „Welcome, Mr. President!” című kiállításán.

A tárlat az Egyesült Államokban ünnepelt elnökök napjához kapcsolódik, melyet minden év februárjának harmadik hétfőjén tartanak.


 


Ez 2011-ben február 21-ére esik.
 

A kiállítás fotói és híranyagai azt mutatják be, miként láttuk vendégül az Egyesült Államok elnökeit a hidegháborús Magyarországon, majd az enyhülés és a rendszerváltás éveiben. Némelyik fotó talán ismerősnek tűnhet, hiszen sokaknak felejthetetlen élmény maradt, amikor 1989-ben Bush elnök széttépte üdvözlő beszédét és „tiszta szívből” köszöntötte a zuhogó esőben őt ünneplő tömeget.
A magyar sajtót bejárták azok a képek és tudósítások is, amelyek a legemlékezetesebb „pulóveres csúcstalálkozóként” emlegették Bill Clinton taszári látogatását.


Az MTI archívumából általunk válogatott képek és szövegek a találkozók legjellegzetesebb momentumait, emblematikus pillanatait ragadják meg, illetve felelevenítik az utca emberének elnökös élményeit is.


A fotókat végignézve kiderül, miként változtak az elnökök protokoll programjai az évek során. Míg George Bush 1989-ben több napot töltött hazánkban, programja rendkívül sokszínű és változatos volt - ellátogatott a Vásárcsarnokba, iskolás gyerekekkel kocogott a Vasas pályán -, addig George W. Bush csupán órákat töltött hazánkban, és ki sem mozdult a biztonságot adó kordonok mögül.

 

A kiállításról fotógaléria található az alábbi linken: http://babits.pte.hu/kepgaleria/amerikai_elnokok_es_magyarorszag
 



A kiállítás megrendezése kapcsán köszönet illeti partnereinket és támogatóinkat:

Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége, Budapest
Magyar Távirati Iroda