Június 4-én könnyes búcsút vettünk szüleinktől és iskolánktól és elindultunk  az észak-német Damme felé. Az út hosszú és fárasztó volt, de a hangulat miatt nem kellett panaszkodni. Az utolsó negyed órában furcsa érzés lett úrrá rajtunk. Föltettük a kérdést: vajon hogy sikerül majd a beilleszkedés a családba és az új környezetbe. Szerencsére ez az első együtt töltött délután után már nem volt kérdés. A java viszont még csak ezután jött...

Bepillantást nyertünk a német oktatási rendszerbe - iskolába jártunk, ami nekünk a megszokottnál lazábbnak tűnt, német partnereink nehéznek találták. Az órák laza menetéhez hamar sikerült alkalmazkodnunk.

A brémai kirándulás és az Univerzumban eltöltött idő összekovácsolta a társaságot, nemcsak német, hanem magyar részről is. Ezt megerősítette a szerda esti közös bowlingozás. Csütörtökön a sportdélutánon a két ország összemérte erejét fociban, kosár-, illetve kézilabdában (változó sikerekkel).

A hétvégét mindenki a fogadó családjával töltötte, de voltak közös programok, ahol szintén  jó volt a hangulat.

Hétfőn (a hétvégi fáradalmak leküzdése után) elkészítettük a plakátokat a projektmunkához, de ezek idő hiányában nem kerültek előadásra.

A csoport legnagyobb örömére kedden ellátogattunk a Heideparkba, mely a környék legnagyobb vidámparkja. Kipróbáltuk többek között a szabadesést és a világ legnagyobb fa hullámvasútját. A parkból hazafelé mindenki fáradt volt a kimerítő, élménydús nap után. Másnap délelőtt kirádulást tettünk Osnabrückbe. Végigjártuk a város nevezetességeit és volt szabadprogramunk is. Az utolsó két nap sűrű volt, mivel előadtuk a projektmunkákat, és készültünk az utolsó estén tartandó szülői estre is. Az „Elternabenden” újra előadtuk a projektmunkák egy részét. Közösen verset mondtunk, énekeltünk németül, a németek pedig magyarul és mindenkiről írtunk egy jellemző mondatot. Nagyon jól éreztük magunkat, de az este még korántsem ért véget. Ezután következett a búcsúbuli, ami az elmúlt két hét megkoronázása volt.

Pénteki napunk volt az utolsó, amit nagyon nem vártunk, de eljött hamarabb, mint gondoltuk. Délelőtt még utoljára iskolában voltunk, kora délután vásároltunk, majd az utolsó pár órát mindenki a családjával töltötte. Búcsúzás után az indulás pillanata is elérkezett. Akkor láttuk igazán, hogy ez a két hét nem volt hiábavaló: rengeteg élménnyel, tapasztalattal és új barátokkal gazdagodtunk. Hazafelé, a búcsút követő rosszkedv hamar elszállt és vidáman vártuk a hazaérkezést.

Visszavárjuk őket és reméljük, hogy rájuk is hasonló élményben gazdag ittlét vár.

 

Krucsó Mariann, Tóth András