ECL táblát avattunk. Március 22-én délben ünnepélyesen felavattuk azt a táblát, mely a PTE Idegen Nyelvi Központtal kialakított szoros együttműködésünket hivatott jelképezni.

A jó kapcsolat több évtizedre tekint vissza, sok szállal kötődünk egymáshoz. Diákjaink többsége az ECL nyelvvizsgát választja, mely széles körben elfogadott, modern és versenyképes. Nyelvvizsgáztatóként több kollégámmal részt veszünk a Központ munkájában, iskolánkban kipróbáljuk a vizsga feladatokat, mielőtt valós vizsgahelyzetben kerülnének megíratásra, illetve többször szerveztünk próbanyelvvizsgát angol, német és francia nyelvekből. Ezek hasznos lehetőségek, hiszen a vizsgahelyzetet szimulálva pontos visszajelzést kap minden diák a teljesítményéről, láthatja, hogy hol tart a nyelvvizsga szinthez képest, miben kell fejlődnie. A Központ nyelvi versenyein több tanítványunk szerzett előkelő helyezést. Érdemes még tudni, hogy a PTE Idegen Nyelvi Központ tanfolyamokat is indít, ahol gimnáziumunkkal kötött szerződés értelmében diákjaink és tanáraink kedvezménnyel vehetnek részt. A kapcsolattartásért és a táblaavató szervezéséért köszönet Tarnai Gábor tanár úrnak.

A RENDEZVÉNY GALÉRIÁJA