Iskolánk idén utoljára adott otthont a logisztikai ügyintéző szakképzésnek, ill. a kétéves képzést megkoronázó szakvizsga megrendezésének.

A többlépcsős vizsgafolyamat 2016. május 27-i záróvizsgája egyúttal a 'Babits-érához' kötődő nagy múlttal, komoly hagyományokkal és szép eredményekkel fémjelzett posta-logisztikai szakképzési korszak végét is jelenti.

A most végzett 14. A osztály öregdiákjai – akik közül többen az érettségi bizonyítványukat korábban szintén a Babits Gimnáziumban vehették át – a szakmai megmérettetésen, az országos eredményekhez képest is kiemelkedően teljesítettek.

Színvonalas vizsgájukhoz és szép eredményeikhez gratulálunk, további pályájukhoz sok sikert kívánunk! 

Reméljük, hogy erről az időszakról elsősorban szép emlékek maradnak majd fenn - nem csak a most távozók, hanem minden érintett emlékezetében - hiszen meghatározó korszakot jelentett iskolánk múltjában. Köszönjük a szakképzésben tanító kollégáknak, szakmai oktatóknak, hogy eredményes munkájukkal keresetté és elismertté tették a képzés alapját jelentő osztálytípusokat.

A vizsgán készült fényképek itt megtekinthetőek