A Montázs Magazin Bánki Benjámin 9. B osztályos tanulóról, iskolánk diákjáról közölt riportot.

A cikk, melyből idézünk az alábbi hivatkozáson teljes terjedelmében olvasható: http://www.montazsmagazin.hu/banki-benjamin-egy-tehetseges-pecsi-diak-kolteszetben/

Beni, kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Először mutasd be azt a családi hátteret, amelyben élsz!
Kilencedikes diák vagyok Pécsett. Röviden talán csak annyit, hogy anyai ágon mindkét nagyszülő tanár (matematika, fizika), a nagypapa nagy versrajongó, kívülről tudja a teljes Toldit és hasonló hosszúságú költeményeket. Apai ágon a nagymama jogász, a nagypapa már sajnos nem él, mérnök volt. Anyukám középiskolai angoltanár, apukám szakközgazdász. Gyerekkorában hasonló úton járt, mint én, szavalt.

Minek a hatására és mikor kezdted gondolataidat versbe foglalni?
Már kisgyerekkoromban is érdeklődtem az irodalom iránt, érlelődött bennem az iránta tanúsított szeretet, habár akkoriban ez még nem fogalmazódott meg bennem. Amikor írok, a felgyülemlett érzéseket, átmeneti hangulatokat próbálom szabályos rendszerbe szerkeszteni, tagolni.

Megvallom, hogy ha nem ismerős hívja fel a figyelmemet a verseidre, arra gondoltam volna, hogy ez egy félrevezetés. Hiszen verseid mondanivalója, a verses kifejezési mód maximálisan túlhalad életkorodon. Mondták ezt már neked? 
Igen, mondták. Első önálló költői estemen több versemet is Füsti Molnár Éva, a Pécsi Nemzeti Színház Jászai-díjas művésznője mondta el, aki a megyei újság kérdésére így jellemzett: „Döbbenetes volt a személyes találkozás, mert elmélyült írásai alapján legalább tíz évvel idősebbnek gondoltam.” Szerintem a költészet egy kortalan művészeti ág, amelyet bárki művelhet. Hogy ki milyen verseket ír, attól függ, miket élt át vagy szeretne átélni. Én ilyen viszonylatban több szempontból többet éltem a korombelieknél.

Vannak példaképeid a ma élő költők között?
Szinte „mindenevő” vagyok. Példaképeim nemigen vannak, viszont ahogy klasszikus, úgy kortárs irodalmat is gyakorta olvasok. Próbálok minél nagyobbat meríteni a kultúra soha el nem apadó és mindig megújuló forrásából. Napjainkban leginkább a fiatalabbak költészete köt le: Závada Péter, Sirokai Mátyás, Pion István, Simon Márton. A „slam poetry” elnevezésű költészeti forma is érdekel, nagyra tartom jeles képviselőit. Most próbálgatom a szárnyaimat ebben a műfajban, és a visszajelzések igen pozitívak.

 

Kik a kedvenc költőid és miért éppen ők?
Kedvenceim még nem nagyon alakultak ki. Sok szép magyar vers született már, ezt a nemzeti kincsesládát szeretném tovább gyarapítani alkotásaimmal. Pilinszky az egyetlen, akinek valamennyi versét szeretem, olvasom, hallgatom a költő szájából, hangulatvilága nagyon közel áll hozzám. A Nyugatosok nemzedéke is rendkívüli hatással volt rám.

 

Szeretsz olvasni? Milyen témájú könyv köti le igazán a figyelmedet?
Igen, ha tehetem, szabadidőmet az olvasásnak szentelem, ebben lelem legnagyobb örömömet. Boldogan cikázom a sorok között, egy másik világba kalauzolnak el, más életeket ismerek meg, és rabja leszek a kalandoknak. Amiket az élet nem tudott nekem felkínálni, megtaláltam a lapok mögé rejtve.
Legfőképpen azokat a műveket forgatom, amelyek a fiatalságról, a szabadságról szólnak, amelyekben tombol az egyediség, a jó ötletek, a jó megvalósítás.

Kiknek mutattad meg a verseidet? Hogyan vélekedtek róla? Kaptál biztató szavakat a magyartanárodtól?
Elsőként szüleimnek mutattam meg kezdetleges, korai verseimet. Nekik nagyon tetszett, úgyhogy ezen felbuzdulva utána a közeli környezetemnek (magyartanárok, irodalomkedvelő barátok stb.), majd szélesebb közönség elé állítottam magam, építettem a jövőmet. Eddig két telt házas felolvasóestem volt.

Mit jelent számodra a versírás?
A szabadságot. Amikor magam vagyok a gondolataimmal, a benyomásaimmal. A szívemet felteszem egy mérlegre, és annak súlya a vers.

Már valamelyik irodalmi körnek is tagja vagy?
Igen, többek között az általam alapított „Holt Költők Társaságának”, amit a nagy sikerű, egyik kedvenc filmem ihletett. Gyakran összegyűlünk versíró barátaimmal alternatív bárokban, kávézókban, zugokban, ahol írunk, beszélgetünk. és együtt élvezzük az életet. Most kezdtem el a gimnáziumot, és máris megmerítkeztem a 25 éves Babits Pódium munkájában, a társulattal hamarosan indulunk Erdélybe egy egyhetes fellépés-sorozatra.

Iskolatársaid, barátaid, hogyan fogadják azt, hogy van egy tollforgató barátjuk?
Vannak, akik teljesen közömbösen, míg mások pozitívan. A fiataloknál nem ez a trendi, ennek ellenére a hétköznapokban nagyon sokan támogatnak, segítenek. A barátaim, ha tudják, népszerűsítik a verseimet, hogy másokhoz is eljussanak; rájuk bármikor tudok támaszkodni.

Milyen céljaid és vágyaid vannak az életben? Az első bizonyára az, hogy sikeres érettségit tegyél…
Minden vágyam, hogy saját verseskötetet jelentessek meg, az irodalmi körök nagyjából elismerjenek, munkájukban tevékenyen részt vegyek, bejussak valamelyik „slam poetry” bajnokság országos döntőjébe, antik nyelveken tanuljak meg műfordítani, önálló esteket és más kulturális rendezvényeket szervezzek, a pécsi fiatalság szószólója legyek.

 

Kulcslyukon

 

Már kulcslyukon nézem az elmenőket.
Ahogy lomhán mozdulnak végtagok.
A gyerekeket, kik fel se nőnek,
De úgy halnak, mint kik rég nagyok.

Az öregeket, kik ráncosan-őszen,
Aszott arcon mély-barázdásan
Vonszolják magukat, s várnak erősen,
Majd ellibegnek a “szép” haláltáncban.

S tán egyszer, hosszú folyosónk sokadik ajtajában
Valaki, aki még benéz a résen
Megállít a nehéz battyogásban,
S a kezemért nyúl hirtelen merészen.

A kert nesze

Nézd, ahogy színarany égalj bomlik le,
szegélyezi a vénülő lombokat!
S fent egy felhő, mint porladó tollpihe,
Napba öltözik, kabátot gombolgat.

Nézd, a kövér élet ölembe roskad,
vajon meddig, hova kell még tartanom?
Jaj a gyerekkor, ha egyszer majd otthagy,
eltűnni látszik a színes tartalom.

Nézd, a köd óvja meztelen gyermekét,
a tájat, mely levetkezve szépeleg!
Füvön csiganyál fénylik, s a kert neszét,
a bogáréneket hallom – létezek.

Nézd, szeretek én is, szeretek itt lent
levegőzni, s a csendben a kert neszét
figyelni, érezni, levetni ingem,
szabadon elszórni szívem szerteszét!

Nézd, mily napfényre ébredt fel a reggel,
füstnek fodrait – valahol égetnek!
S én fiatal, félő, törékeny testtel
dőlök neki az elmúló éveknek.

Nézd, a kövér élet ölembe roskad,
vajon mikor lesz utolsó alkalom?
Jaj a gyerekkor, ha egyszer majd otthagy,
lesz időm, sok a Mennybe áthallanom.

Nézd, madarak dalolnak a holt égen,
minden fájdalom és halál megtérül!
Ha patakká folyik mézízű vérem,
új testet formál, életet legvégül.

Nézd, a kövér élet szívemben omlik,
s bágyadtan suttog benne a kert nesze.
Ó, daloljál, szívem, daloljál holtig!
Csak akkor hagyd abba, ha majd elveszek.

Verselek

A vers a rímek játéka, csintalan sorvégek.
A vers, hol költők alkotnak lesújtó korképet.
Vagy szépet, festékbe mártott világot.
Házfalunkon felfutó mélyvörös virágot.
A vers az esti teraszon felejtett gondolat.
A vers legális drog: macskának a gombolyag.
A vers az ellentétek, a vers szélső határok,
A vers, hogy elmentél, de egyszer rád találok.

fel se kelve esnék el

szétesni, meg elválni,
szédülni, meg hánykódni,
és feszíteni egyszáznyi –
szíveden – szép zászlót ki.

felkelni, meg elesni,
fel se kelve esnék el,
láncait elereszti
(szíved fél az enyémmel).

Köszöntő magamnak

Vajon hová tart az életem?
Korom szerint most kamasz
vagyok, rohanok az éveken,
mennyi játék, ragtapasz
kísérgetett idáig,
mennyi szerelem és búcsú
- szívem fel-le ingázik
barát és ellenség, woodoo
bábukat szurkált össze szívem.
Ki megutált, s ki szeretett.
Körforgás ez, de visszavinnem
az éveket, jaj, nem lehet.
Sok bölcselet, tapasztalat
halmozódott puttonyomba,
s ki kamasz volt, kamasz marad,
félek, hátha összenyomja
a gyerekkor szép éveit.
Hallgattam sok nagyot,
jó bölcset, kinek érvei
jó nagy nyomot hagyott,
jó nagy súlyt, mi agyonnyomja
szívem, életem mérlegét
robban, mint egy atombomba
formál rajtam és méregét
jellemembe vési mélyen.
Tanultam és képeztem
magam, de szaladtak vélem
hónapok az években.
És e sok futó év ellenére,
úgy érzem, hogy egy jó utat
választottam, ami fellegére
vezet Földünknek, már kutat
kezem a nagy láthatatlan
közt, várva valami boldogat
megyek neki látatlanban
a sorsnak, keresve foltokat.

 

Az írást Nagy L. Éva szerezte.

Megjelent: http://www.montazsmagazin.hu/banki-benjamin-egy-tehetseges-pecsi-diak-kolteszetben/

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet