Pálné Porst Andrea tanárnő egyhetes nemzetközi szakmai továbbképzésen vett részt Szlovéniában az Erasmus+ program támogatásával.

Porst Andrea beszámolója:

2021. augusztus 8-14 időszakban egy hetet Ljubljanában, Szlovénia fővárosában töltöttem, ahol részt vettem az Erasmus által támogatott ’ICT in my classroom’ című továbbképzésen.Az elmúlt két tanévben a pandémia kapcsán tapasztalhattuk, hogy az infokommunikációs eszközök ismerete az online oktatás időszakában milyen nagy segítség lehet tanárnak és diáknak egyaránt. Bár abban bízom, hogy nem lesz hasonló korlátozásban részünk, mindenképpen hasznosnak gondolom a digitális kompetenciáim fejlesztését. Ezért jelentkeztem erre a kurzusra, melynek az volt a célja, hogy olyan digitális eszközökkel ismertesse meg a jelenlévőket, amelyek tanórai használata segíti a diákok motiválásának, kreativitásának és együttműködésének növelését.

A 12 fős nemzetközi tanárcsoport tagjai Németországból, Törökországból, Bulgáriából és Magyarországról érkeztek. Az órákat egy olasz születésű, de jelenleg Spanyolországban angol nyelvet és robotikát oktató tanár tartotta. A kurzus nyelve angol volt. A résztvevők különböző tantárgyakat, pl. biológiát, történelmet, matematikát, hittant és angol nyelvet tanítanak, ami bizonyítja azt, hogy a megismert digitális eszközök minden tanórán jól használhatók tantárgytól függetlenül.

A kurzus során különböző digitális applikációkat (Adobe Spark, FlexClip, Webly, Fevicon, Speakpic, Pixton, Canva, Popplet, Pixlr, Edpuzzle) ismertünk meg és próbáltunk ki egy-egy feladat megvalósításával. Így készítettünk rövid videókat képekből, avatarokat, hanganyagot képekhez, blogot és digitális portfóliót többek között. Természetesen még sokat kell gyakorolni az új ismereteket ahhoz, hogy magabiztosan tudjuk használni őket az óráinkon.

Az órák után lehetőségünk volt megismerkedni Ljubljana történelmével és nevezetességeivel. Bepillantást nyerhettünk a szlovén kultúrába és gasztronómiába.

A Ljubljanában eltöltött egy hét eseménydús volt, sokat tanultam, de ami a legfontosabb életre szóló barátságokat kötöttem más országok pedagógusaival. Tanárnak, diáknak egyaránt ajánlom, ha lehetősége lesz rá mindenképpen jelentkezzen az Erasmus által támogatott programokra.

A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (honlapon) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.