Tisztelt Szülők!

Iskolánkban 2018. március 19-én (hétfő), illetve március 21-én (szerda) 17.00 órai kezdettel szülői fogadóórát tartunk.

A szülők különböző időpontokban kereshetik meg a humán, az idegen nyelv, valamint a reál, matematika, informatika, testnevelés és szakmai tantárgyakat tanító tanárokat.

A fogadóórát megelőzően 16.30-kor szülői értekezletet tartanak az osztályfőnökök. Erre azon a napon kerül sor, amikor az osztályfőnök tantárgyának megfelelően tartja a szülői fogadóóráját.

Március 19-én a humán tantárgyakat, az idegen nyelveket, a művészeteket tanítók várják az érdeklődő szülőket. Pandur Anett (történelem-földrajz), Onódi Emőke (informatika), Varga Judit (matematika) tanárnők is ezen a napon tartják a fogadó óráikat. László Éva (angol nyelv) tanárnő pedig elfoglaltsága miatt március 21-én várja a szülőket.

Március 21-én  a matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot, informatikát, testnevelést, gazdasági ismereteket és a szakmai tárgyakat oktató tanárok tartanak szülői fogadóórát.