November 26-án hétfőn délután vendégül láttuk az Egyetem gyakorlóiskoláinak nyolcadikosait. Már régóta tervezzük, hogy a természettudományos laboratóriumunkban egy foglalkozást szervezünk az általános iskolásoknak.

Fontosnak tartjuk, hogy tartsuk egymással a kapcsolatot, hogy megismerjék iskolánk lehetőségeit, hogy minél több tehetséges gyerek jelentkezzen hozzánk. Most kiegészítettük a programot egy elméleti feladatsor megoldásával, hogy kipróbálhassák kémiai tudásukat a diákok

A kémia munkaközösség minden tagja kitett magáért. Közösen szendvicseket készítettünk, de volt, aki süteményt sütött, vagy csodás házi csokoládé költeményeket remekelt. A „nedves porleválasztást” ásványvízzel és frissen főzött teával oldottuk meg. A meghívott kollégákat is megvendégeltük, enni-innivalóval, csokoládé kóstolóval, és egy jóleső beszélgetéssel.

Az írásbeli feladat megoldása után a gyerekek uzsonnát kaptak, közben ismerkedhettek a kémia előadó eszközeivel, plakátjaival, de főleg egymással.

Ezután átmentünk a laboratóriumba, ahol a tanulók kémiai nyomozás részesei lehettek. Egy bűntény helyszínéről származó bizonyítékokat kaptak, amelyek mindegyike fehér por. Ezek kémiai elemzésével kellett azonosítani az anyagokat, amelyek alapján ki kellett választani a tettest. A csapatok eredményes munkája során egy gyanúsított sem úszta meg a felelősségre vonást!

A nap zárásaként az eredményhirdetésen az írásbeli feladat és a gyakorlati munka legjobbjai is oklevelet, és jutalmat kaptak, csokoládé kompozíciókat, és az Egyetem ajándékait. Minden gyerek és felkészítő tanáraik is emléklappal és egy remek hangulatú, tartalmas délután emlékével indulhattak haza.

A kémia munkaközösség tagjai: Vadicskó Judit, Bodó Jánosné, Jurisics Judit, Jakab Ferencné Magyar Veronika, és a laboránsok: Balogh Alexandra és Lakatos Eszter