A Pécsi Tudományegyetem gazdag hagyományokkal rendelkező gyakorló középiskolája szeretettel várja mindazokat a nyolcadik osztályos tanulókat, akik képességeik fejlesztésével összehangban, a kor követelményeinek megfelelő, versenyképes tudás megszerzésére törekednek, és egy folytonosan megújuló, alkotó szellemű közösség tagjai kívánnak lenni.

A négyszintes, tágas, világos épületünkben 46 tanterem – köztük fizika, kémia, biológia, földrajz, zene, idegen nyelv, magyar, matematika, történelem, digitális kultúra szaktanterem, két tornaterem, egy konditerem, természettudományos labor – várja a tanulókat. Az iskolához hangulatos könyvtár, tágas sportudvar, rekortán borítású futópálya, saját menza is tartozik.

Az elmúlt tanévekben megújult iskolánk. Nagyszabású építészeti felújítás mellett energetikai korszerűsítés és informatikai fejlesztés is történt. Ergonomikus és esztétikus tanulói és tanári bútorok kerültek a tantermekbe. Korszerű interaktív okostáblákat, laptopokat, projektorokat, asztali számítógépeket, valamint nagyszámú sporteszközt és változatos hangszereket szereztünk be. Intézményünk napelemes korszerűsítésen is átesett, tantermeink nagy része klímaberendezésekkel felszerelt.

Forrás: univpecs.com

Iskolánk négy, illetve öt évfolyamos gimnáziumi képzést folytat. A 9. évfolyamon hat gimnáziumi osztályt indítunk. Emelt óraszámú képzést biztosítunk az osztályprofilnak megfelelően angol, német, biológia-fizika/kémia, matematika-digitális kultúra és humán tantárgyakból (magyar nyelv és irodalom, történelem). A sportágismereti osztályunkban heti öt, helyben tartott testnevelés órát tartunk. Meghatározó képzési kínálatunkban az angol-német nyelvi előkészítő képzés a biológia-kémia/fizika osztályunkban.

Az ország többi gyakorlóiskolájához hasonlóan elsősorban diákjaink továbbtanulásához szükséges felkészítésre helyezzük a hangsúlyt, kihasználva a Pécsi Tudományegyetemmel fennálló szoros együttműködés előnyeit. DSD iskolaként, tanulóink számára ingyenes német nyelvvizsgát biztosítunk, és részesülhetnek a nemzetközi ZfA, a PASCH és UNESCO iskolahálózatok nyújtotta kedvezményekből. A PTE Idegen Nyelvi Titkárság támogatásával kedvezményes ECL nyelvvizsga lehetőséget kínálunk angolból és más idegen nyelvekből. Szoros kapcsolatot ápolunk az Amerikai Kuckóval és a Lenau házzal, továbbá hazai és nemzetközi pályázati támogatásokkal folyamatosan bővítjük diákjaink fejlődési lehetőségeit. Külföldi önkéntesek is segítik a munkánkat minden tanévben.

Iskolánkban pezsgő diákélet zajlik, amelyben a sport, a művészetek és a kreatív tevékenységek széles palettája biztosít sokoldalú kikapcsolódási lehetőséget. A színjátszókör, rajzszakkör, kreatív újságírás, angol nyelvű vitaklub és olvasókör, kórus, 3D nyomtatószakkör izgalmas programokat kínálnak, míg a gyalogtúrák és futóedzések remek lehetőséget nyújtanak a sportolásra. Az idegen nyelvek iránt érdeklődők kínai és latin szakkörökön vehetnek részt. Kilencedik évfolyamon minden diák számára fél évig kötelező az úszásoktatás. Kiemelten fontos számunkra az egészséges életmód és a környezettudatosságra nevelés, így a természet iránt elkötelezettek kertészkedhetnek, gyalogtúrákon vehetnek részt vagy papírbrikettet készíthetnek.

Az érdeklődő tanulókat tehetséggondozó szakköri foglalkozásokon készítjük fel a megyei, regionális, országos és nemzetközi tanulmányi versenyekre. Tehetségműhelyeinkbe bekapcsolódnak a Pécsi Tudományegyetem érintett karai, tanszékei is.

Választható idegen nyelvek: angol, német, olasz, spanyol, francia, orosz. Szakköri keretek közt továbbá latin és kínai nyelv is választható.

Tanulóink sajátos felzárkóztató lehetőséggel is élhetnek: magyar nyelvből és matematikából fejlesztő foglalkozásokat biztosítunk a 9. évfolyamon.

Gimnáziumunknak nincs saját kollégiuma, de figyelmükbe ajánljuk az iskolánk közelében található Hajnóczy József Kollégiumot: https://hajnoczy-koll.hu/

 

 

Iskolatörténet

dr. Litkei József, iskolánk korábbi igazgatójának írása - melyet az alapítás 35. évfordulójára írt - részletes kronológiával, olvasmányos stílusban foglalja össze iskolánk és annak jogelődjének történetét.

A nyugati Mecsekben az 1950-es évek második felében fellendült az uránbányászat. Munkáslakások épültek. Új városrész született az egykori repülőtér területén. A köztudatban ez ma is Uránvárosként él. Gyorsan épültek és benépesültek itt az óvodák és általános iskolák.

1963-ban szükség volt már új középiskolára is. Ekkor alapította Pécs Város az újmecsekaljai gimnáziumot. Önálló épülete még nem volt. A Bánki Donát Általános Iskolában folyt a tanítás. Az első végzős évfolyam 1967 májusában ballagott.

1967 nyarán adták át a Veress Endre utcában az új gimnázium épületét, melyet Tillai Ernő tervezett. Itt a gimnáziumi osztályok mellett zöldség-gyümölcs kereskedelmi, felvárásárló és termeltető, földmérő, majd 1968 szeptemberétől postás szakközépiskolai osztályok indultak. 1967-ben Komarov űrhajós ezredesről nevezték el az intézményt. A sajátos munkásövezetben muködő iskola szép sikereket ért el gimnáziumi tagozataival (matematika, német, testnevelés) és a szakképzés területén is.

1989-től a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem gyakorló iskolája. Ezzel összefüggésben megkezdődött a profiltisztítás. A földmérő osztályok fokozatosan a pécsi Vegyipari Szakközépiskolába kerültek, évfolyamonként a négy gimnáziumi, illetve az egy postaforgalmi szakközépiskolai osztályban megteremtettük a hallgatók gyakorlati tanításának személyi és tárgyi feltételeit az egyetem igényeihez igazodva.


1990-ben új szárnnyal bővült az intézmény. Itt biológia, földrajz és fizika előadótermek, szertárak és nyelvi termek vannak.

1990-ben az egyetem névadójához igazodva a latinos, humán muveltségű Babits Mihály nevét vette fel az iskola. Megtisztelő számunkra, hogy nevével azonosíthatjuk az itt folyó oktatást és nevelést. Bíztunk abban, hogy műveivel, személyiségének varázsával kifogyhatatlan kincsesbányája lesz emberformáló munkánknak.

Mi jellemzi a mai Babits Gimnázium és Szakközépiskolát: Az intézmény élete sokszínű. A jó képességű, tehetséges tanulókat szakmailag és pedagógiailag felkészült tanárok segítik a tanulmányi versenyeken való eredményes szerepléshez és továbbtanuláshoz. Az iskola megkülönböztetett figyelemmel foglalkozik a környezetvédelmi, az egészséges életmódra és családi életre nevelés kérdéseivel. A képzésben kiemelt szerepet tölt be az angol és a német nyelv emelt szintű oktatása. Valamennyi tanuló megtanul számítógépen dolgozni, szöveget szerkeszteni és az Interneten ismereteket gyujteni. Nagy hangsúlyt kap a biológia, a fizika, a matematika tanítása és az általános kommunikációs képességek fejlesztése is. A szertárak - a kor követelményeinek megfelelően - jól ellátottak: három számítástechnika-terem, nyelvi labor, könyvtár és az egyetemi hallgatók fogadására alkalmas tanári szobák, 2 tornaterem, üvegház állnak az oktatás szolgálatában.

Tevékeny diákönkormányzati munka, sokféle tanórán kívüli sport- és kulturális program teszi vonzóvá az iskolai életet. Színjátszás, versmondókör, zenekar, kamarakórus, képzőmuvészeti szakkör kínál hangulatos elfoglaltságot.

Fontosnak tartjuk a múltban gyökerező, de folyamatosan újuló hagyományrendszerünket. Igényes követelmények mellett demokratikus légkörben dolgozunk. Jól érzi itt magát tanár és diák egyaránt. A következetes tehetséggondozás nyomán szép tanulmányi versenysikerek, teljesített nyelvvizsgák és jó egyetemi felvételi jellemzi munkánkat. Közös érdekünk, hogy minél több tanulni vágyó tehetséges diákunk jusson be az egyetemre.

Fenntartásokkal ugyan, de felkészültünk a NAT bevezetésére. Gazdag tanórán kívüli kulturális és sportélet zajlik az iskolában. Jól képzett szakvezetők irányítják az egyetemi hallgatók tanítási gyakorlatait. Fontos szerepet vállalt az iskola a tanárképzés megújításában. Alkotó munkaközösségek, publikáló és tudományos fokozaton dolgozó tanárok vannak a testületben. Sokat fáradozunk azon, hogy jó munkakapcsolatunk legyen az egyetem vezetoivel, egyes tanszékeivel. Tartalmas külkapcsolataink vannak angol, német és francia nyelvterületen levő intézményekkel, szervezetekkel. Igyekszünk vállalkozó szellemű gazdálkodást folytatni. Alapítványaink hasznosan segítik a diákok és tanárok munkáját.

Ligetes környezetben kint élünk a város peremén, de sok szállal kötődünk szukebb környezetünk Újmecsekalja társadalmi, kulturális és sportéletéhez. A 35 évvel ezelőtt induló folyamatnak egy állomásán vagyunk. Az élet azt kívánja tőlünk, hogy az iskolateremtők tapasztalatait hasznosítva a jövőben korszerű szaktárgyi ismereteket, biztos nyelvtudást és informatikában való jártasságot adjunk tanítványainknak. Szilárd erkölcsi értékeket formáljunk, hogy másokra is figyelő, nyílt, közélet iránt érdeklődő fiatalok hagyják el az intézményt.

dr.Litkei József igazgató : Az alapítás 35. évfordulójára