Április 16-ához, a holokauszt magyarországi emléknapjához kapcsolódóan a 11. B osztály diákjai idézték fel a történelem egyik legsötétebb fejezetét.

A megemlékezés nemcsak a múlt fájdalmaira irányította a figyelmet, hanem a jelen és jövő nemzedékei számára is fontos üzenetet fogalmazott meg: soha többé!
 
Diákjaink tavaly novemberben a Nemzetközi Nárcisz Projekt keretében az iskola előtt ültettek ki száz nárciszhagymát. Ez a globális kezdeményezés, amelyben már több mint 100 ország vesz részt, nárciszok ültetésével és azok ápolásával emlékezik a holokauszt hatmillió áldozatára, szimbolizálva az élet újjáépítésének erejét. A nárcisz, mint a remény virága, emlékeztet bennünket a túlélők bátorságára és a megbékélés szükségességére. 
 
A balatonfüredi Zsidó Kiválóságok Háza segítette a programot. Köszönet nekik a nárciszhagymákért. 
 
A megemlékezés végén meggyújtottunk egy gyertyát az áldozatokért, elköteleződve a tolerancia és az emberiesség mellett. 
 
A 11. B osztály tagjai