Örömmel értesültünk a hírről november végén, hogy iskolánk a Nemzeti Tehetség Program „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása pályázatán sikeres pályázatot nyújtott be Critical thinkers – angol vitaklubok címmel. A Kulturális és Innovációs Minisztérium 4 millió forinttal támogatja ezt a tehetséggondozó programunkat.
A vitaklub foglalkozások már szeptemberben indultak és a tanév végéig tartanak. A program során 3 találkozót szervezünk más gyakorló iskolák vitaklubjaival. A találkozókra közösen egyeztetett témákban készülünk, majd az adott helyszínen nemcsak a vita áll majd a középpontban, hanem ellátogatunk az egyetemekre is.








