Iskolánk, a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola a 2014/2015-ös tanévben is megrendezi a BARANYA MEGYEI IRODALMI VERSENYT a város és a megye 11-12. évfolyamos tanulóinak.
A verseny témája:
Barnás Ferenc A kilencedik című regénye
(Magvető Kiadó, 2006, Kalligram Kiadó, 2014)
Hozzá kapcsolódó tananyagtartalmak: a regény poétikája, a szegénység témája a modern magyar szépprózában és filmadaptációkban.
A verseny menete:
- Az iskolákat háromfős csapatok képviselik, egy iskola több (legfeljebb három) csapatot indíthat. A csapatok teljesítményét értékeljük.
- A verseny írásbeli részből, előre elkészített feladatokból, valamint szóbeli részből áll. Az írásbeli és a szóbeli forduló külön időpontban lesz.
Írásbeli forduló: 2015. március 16. hétfő 14-15.30-ig.
Szóbeli forduló: 2015. március 19. csütörtök 9-14-ig. - A jelentkező csapatok számától függően a szóbeli fordulót a hagyományoknak megfelelően két részben bonyolítjuk le. A szóbeli forduló első részében a csapatok bemutatják, előadják az előre kiadott feladatokat. A második körbe az írásbeli, valamint a szóbeli első körében szerzett pontok alapján 5-6 csapat juthat be.
- A csapatok játékos, problémamegoldó, szövegértést és kreatív szövegalkotást igénylő feladatokat kapnak, amelyek az önálló jelentésteremtés, elemzés, bennfoglalás, értékelés tudásszintjeihez kapcsolódnak, és az ismertetés, értekezés, érvelés, vita, illetve illusztráció műfajaiban valósulnak meg.
Előzetes feladatok, melyeket a szóbeli fordulón kell bemutatni, előadni:
- Képzeljétek el, hogy a család és az iskola úgy dönt, jobb, ha a történtek után Kiskusza másik iskolában folytatja tanulmányait. Írjátok meg az iskolaváltáshoz Vera tanító néni jellemzését, ajánlását! (Terjedelem és forma: egy A/4-es oldal, másfeles sorköz, Times New Roman, 12-es betűméret)
- A regény újabb kiadására készül a Kalligram Kiadó. Elképzelései szerint a könyvet olyan művészi fotókkal illusztrálná, amelyek a mai Magyarország szegénységét, peremvidékeit, szegényeit örökítik meg. Keressetek a világhálón 5 szignóval/névvel ellátott, témában, megjelenítésben hiteles fotót a regény 5 részletéhez! Mutassátok be 1+5 diában (ppt, prezi), kéthasábos elrendezésben a szövegrészleteket és a melléjük szánt képeket! Szóban indokoljátok a szöveg és a kép párosítását! Háromperces előadásra készüljetek!
Kötelező irodalom
- Két bírálat egy könyvről – Barnás Ferenc: A kilencedik (Radics Viktória: Mestermű; Dunajcsik Mátyás: Egy lépés hátra), Holmi, 2006. december,
http://www.holmi.org/2006/12/ket-biralat-egy-konyvrol-barnas-ferenc-a-kilencedik - Bucur Tünde Csilla: A hiány és a teste (Láthatatlan Kollégium), Korunk, 2007. május,
http://epa.oszk.hu/00400/00458/00125/3189.html - Bakk Ágnes: Hiába a nyelv… (Láthatatlan Kollégium), Korunk, 2007. május
http://epa.oszk.hu/00400/00458/00125/3190.html - Seregi Tamás: Önkorlátozó írás és a korlátok (Barnás Ferenc: A kilencedik), Alföld, 2007. február
Ajánlott irodalom
- Lovas Ildikó: Egy másik hatvanas évek, Beszélő, 2006. június,
http://beszelo.c3.hu/cikkek/egy-masik-hatvanas-evek - Tódor János: Nyilas Misi a pszichoanalízisben, Új Könyvpiac, 2006.06.01., http://archiv.ujkonyvpiac.hu/cikkek.asp?id=2752
- Jelentkezési határidő: 2011. február 16. hétfő.
Jelentkezés az iskola címén, írásban vagy faxon Maul Borbála munkaközösség-vezetőnél.
A nevezési díj 3000 forint csapatonként, melyet a 10024003-00282716-00000000 számlaszámra „Babits 300300” megjegyzéssel kérünk átutalni.
A versenyre kérjük elhozni az átutalást igazoló dokumentumot.
Pécsett, 2015. január 26.
Minden jelentkezőt és érdeklődőt szeretettel várunk!
Mottó helyett:
»Egy önérzet nélküli Nyilas Misi A kilencedik című Barnás Ferenc regény mesélője, a beszédhibás, az állandó éhségtől puffadt hasú kisfiú, aki ráadásul egy balesetben a hüvelykujját is elveszítette. Hogyan is lehetne önérzete, amikor a szó szoros értelmében vett érzései sincsenek; azaz hogy elfojtott „érzései”(önmagára és a külvilágra irányuló reflexiói) kifelé csak a szükséglet-kielégítés (evés, ivás, alvás) legtriviálisabb ingerei kapcsán nyilatkoznak meg. Persze, egy folyton éhes, pirítóson és teán felnövő gyerek mi másról is fantáziálna, mint a hentesbolt illatáról, a szalámiról, a kolbászról, az üvegpult mögötti minyonról („az íz a gondolásban van”)«. (Tódor János)
A PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola vezetősége és magyar munkaközössége
Szabóné Bárdos Csilla
igazgató
Maul Borbála
munkaközösség-vezető