A Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium tanári kara, a diákság és a Babits-Komarov Baráti Kör szomorúan tudatja, hogy volt tanítványunk, diáktársunk Győrvári Gábor, a Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója, hirtelen elkapott, nehéz betegség után itt hagyott bennünket.
Szeretett emlékű tanítványunk, diáktársunk és barátunk, aki a pécsi köznevelés, a horvát nemzetiség és kultúrájának, nyelvének meghatározó és elhivatott képviselőjeként, szervezőjeként és kiváló pedagógusaként volt ismert, hivatásának igazi közösségszervező és közösséget építő személyisége volt.
Korunk legújabb és kiszámíthatatlan következményű betegsége törte kettébe a be nem végzett életművet: a pedagógusi és az intézményvezetői pályáját.
Cintus. Így hívtuk őt, így ismerték város szerte, így emlegetjük őt, mi az osztálytársak, a barátok, a régiek. Ezt a nevet a középiskolában, a Komarovban ragasztottuk rá, amikor az első tanévnyitón megjelent közöttünk, nyakunkba lógó, lázadó hajfürtjeinkkel állva őt körül, megmosolyogva a felnyírt frizurájú, mégis tekintélyt parancsoló és azóta is mindig elegáns, faluról (mint akkor megtudtuk, Felsőszentmártonból) érkező diáktársunkat.
Cintus. Máig így ismerik őt barátai, pályatársai, kollégái is, akik tán sohasem merték volna így szólítani a személyiségével és megjelenésével mindig erőt sugárzó, de szívében igaz szeretetet hordozó igazgató urat.
Szakmailag rendkívül felkészült, lelkiismeretes, a magyarországi horvát közösséget szívéből szolgáló vátesz, átalakító személyiség volt, akinek az intézményéhez, iskolájához azok is hozzá akartak tartozni, akiknek tán sohasem volt horvát nemzetiségű kötődésük. Nem tudták, csak érezték és később megtapasztalták, hogy ebben az intézményben valami másképpen történik: itt figyelnek a kisdiákra és a nagyobbakra is. Városi legendából lehetett tudni, hogy a „Miroslavban” jó lenni. Gyermekként, szülőként és kollégaként is. Mert az Általa szervezett közösségben a figyelem mindig a közösségen belül a személyre hárult és biztosan tudni lehetett: itt mindenki fontos.
Nemzetiségében horvát, szívében egyaránt horvát és magyar kolléga elvesztését gyászolják a Babits közösségei.
Most nincs itt, de itt maradt, és itt hagyta személyiségének tiszta lenyomatát bennünk, osztálytársakban, barátokban és tanáraiban is. Kitörölhetetlenül és visszavonhatatlanul.
A jó tanítvány, a mindig segítő osztálytárs, a felkészült kolléga, az igaz szívű ember, a barát, akire mindig számítani lehetett: Győrvári Gábor, Cintus. Ne feledjétek őt! Legfőképpen az Embert.
Tisztelettel és fejet hajtva Iránta a Babits közösségeinek nevében:
Lengvárszky Attila, osztálytárs, barát és kolléga
