A Babitsban 2022 októbere és 2023 márciusa közt folyt egy délutáni szakkör “Korkóstoló” néven a történelmet, kultúrát kedvelő nyolcadikos általános iskolások és F osztályos gimnazisták számára, melyen én is részt vettem.


A foglalkozás fő célja az volt, hogy közelebbről megismerkedjünk a reformkorral hetente a szakkör keretein belül. Engel Mária tanárnő és Kormos Balázs tanár úr vezette a szakkört; nagyon segítőkészek voltak, minden kérdésünkre találtunk náluk választ, emellett kedvességükkel és jó humorukkal nagyban hozzájárultak a csoport folytonos jó hangulatához. Az általános és mi, középiskolás tanulók nagyon jól kijöttünk egymással, nem volt érezhető, hogy csak órákért vagyunk ott, mi is aktívan részt vettünk a feladatok megoldásában.  Sokszor voltunk csoportokra osztva, melyek teret adtak arra, hogy még jobban megismerjük egymást. A csoportos feladatokon kívül voltak egyéniek is, legfontosabb ezek közül a projektzáró feladat volt. Ennek lényege, hogy mindenki egy adott reformkori személyről végzett kutatómunkát, majd mutatta be őt interjú vagy kiállítás formájában. Én Teleki Blankáról készítettem kiállítást, de volt, aki Szedrey Júliát vagy például Batthyány Kázmért választotta, és inkább interjúval mutatták be munkájukat. Szerintem nagyon jól sikerült mindegyik portré, látszott, hogy sok munkát fektettek készítőik abba, hogy a választott személy életét és munkásságát megismerjék.
A záró eseményt megelőzően részese lehettünk még két kirándulásnak, az egyiken Budapestre, a másikon meg Keszthelyre látogathattunk el, ahol a reformkort bemutató múzeumokat és kastélyokat nézhettük meg közelebbről. Ezek az utazások nagyon izgalmasak és élményteliek voltak, sok tudásra és közös emlékre tehettünk szert rajtuk, amik csak még jobban összekovácsolták a kis csoportunkat.
Összességében számomra az egész időszak egy hatalmas élmény volt, megtanultam sok dolgot a reformkorról és a csapatmunkáról, új ismerősökre is szert tettem, tehát csupa pozitív érzelemmel zártam le magamban az eseményt.